Szakember - Szakember Vonal / Védőnők

Védőnők

A Szakember- Szakember Vonal ezzel a felhívással szeretne megszólítani benneteket, mint olyan gyermekekkel foglalkozó szakembereket, akik hivatásuknál fogva az első pillanatoktól gondozzák, segítik a várandós anyát, az alakuló családot, a szülővé válás folyamatát, a családba kerülő gyermek egészséges fejlődését. Ti vagytok azok, akik elsőként találkoztok az esetleges problémákkal, legyen szó nem kívánt és/vagy korai terhességről, terhességi traumáról, veszteségekről, elhanyagolásról, drogproblémáról, vagy éppen a családon belüli erőszakról. Napi munkátok, a családlátogatások során gyakran szembesültök nehéz sorsokkal, olykor rátok nehezedik a beavatkozás és annak a döntésnek a felelőssége, hogy kinek a feladata, jogosultsága a családok problémáinak orvoslása, kivel lehet együttműködni a megoldás érdekében.

A döntés előkészítésében, és lépések átgondolásában segítséget nyújthat a Szakember-Szakember Vonal, mely anonim konzultációs lehetőséget kínál számotokra is. A Vonal munkatársai információkkal, szakmai, módszertani iránymutatással, illetve a problémák közös átgondolásával segíthetnek.

A konzultációkat a gyermekvédelemben jártas, független szakemberek fogadják, az ő munkájukat segíti egy kiterjedt háttérstáb (rendőr, gyámügyi, oktatás- és romaügyi szakember, jogász, pszichológus ).




A  Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány tevékenysége