Hivatásod során sokszor találkozol veszélyeztetett gyermekekkel, halmozottan hátrányos helyzetű családokkal, családon belüli erőszakkal. Gyakran úgy érezheted, hogy a hivatalos rendőri eljárás mellett egyéb segítségre - gyermekvédelmi szakember, szociálpedagógus, vagy éppen pszichológus segítségére is szükség lenne.
Ilyen, és hasonló esetekben segíthetnek a Szakember-Szakember Vonal munkatársai a problémák közös átgondolásával, információkkal, szakmai, módszertani iránymutatással. Természetesen meghagyva a rendőrség munkatársainak, a büntetőjog, és büntető eljárásjog alkalmazásának szakmai kompetenciáját.
Célunk, hogy segítsük az elhanyagolt, bántalmazott, victimológiai szempontból veszélyeztetett gyermekekkel, vagy kiszolgáltatott helyzetben lévő személyekkel foglalkozó szakemberek munkáját.
A hívásokat jól képzett, a gyermekvédelemben jártas szakemberek fogadják, akik munkáját egy kiterjedt szakértői háttérstáb segíti. Nem titkolt szándékunk, hogy előmozdítsuk a gyerekekkel, családokkal, a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyekkel foglalkozó szakmák együttműködését.
Információt és szakmai segítséget nyújtunk többek között:
- Bűncselekmény miatt, vagy egyéb okból veszélyeztetett, krízishelyzetben került családok, vagy gyermekek ideiglenes elhelyezésének megoldására
- Szexuális bűncselekmény áldozatainak támogatására
- Fiatalkorú bűnelkövetők rehabilitációjával kapcsolatosan
- Csavargás
- Bántalmazás eseteiben.